fbpx

Energiatakarékos lesz a Sanghajban épülő Disneyland

A Sanghajban építés alatt álló Disneyland környezetbarát, alacsony kibocsátású, “zöld” lesz – jelentette be a kivitelező cég csütörtök délután a kelet-kínai metropoliszban.

A 2011 óta épülő élménypark, amelyet a tervek szerint 2016-ban adnak át, az eddigi “legzöldebb Disneyland” lesz. A kivitelező cég az építés során is figyelmet fordít a környezetbarát elemek felhasználására, emellett a létesítmény maga is zöld technológiákat használ majd – fogalmazott a vállalat képviselője a részletes tervek ismertetésekor.

A sanghaji Disneyland elsődleges energiaforrásaként természetes gáz szolgál majd, amelyet egy energiatakarékos, zárt rendszer segítségével hűtésre, fűtésre és elektromos energia termelésére is használnak majd. A rendszer a hulladékhőt összegyűjti és visszaforgatja.
Az 520 millió jüan (19 milliárd forint) beruházással épülő “zöld” Disneyland évente 170 millió kilowattóra energiát termel majd, ami 20 ezer tonna szén felhasználásának felel meg, és ezzel mintegy 75 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarít meg – becsülte meg a cég.
A Sanghajban épülő Disneyland a floridai Disney hatodik élményparkja lesz a világon, és a harmadik – Tokió és Hongkong után – az ázsiai térségben. A létesítmény többségi tulajdonosa 57 százalékkal a kormányzati tulajdonban lévő Shanghai Shendi Group, a működtetésért is ez a vállalat felel. A Disney a fennmaradó 43 százalékot birtokolja, a menedzsmentet illető feladatokat pedig egy vegyesvállalat látja el.
Az élménypark a Magic Kingdom varázslatos birodalmát választotta központi témájául. A park köré egy 1730 hektáros turistaövezetet is terveztek, az odajutás segítésére pedig épül  egy, közvetlenül a Disneylandbe vezető 9,2 kilométer hosszú metróvonal. A beruházók az első évben már több mint hétmillió látogatóra számítanak.

Forrás: MTI

Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .